APAI ELISMERŐ NYILATKOZAT

 

1., A külföldön történt születés magyarországi anyakönyveztetését is kezdeményezheti az edinburghi főkonzulátuson. Erről részletesen a születés magyarországi anyakönyvezése aloldalon olvashat. 

2., Amennyiben a megszületett gyermek szülei nem házasok, továbbá a születés nem olyan reprodukciós eljárás (pl. lombikbébi program) eredménye, amelyben a szülők élettársakként vettek részt, az apának teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot kell tennie. Ez Magyarországon az anyakönyvvezetőnél, bíróságnál, a gyámhatóságnál, illetve közjegyző előtt, külföldön pedig a hivatásos konzuli tisztviselőnél tehető meg. Ha bizonytalan benne, hogy az Önök esetében kell/lehet-e apai elismerő nyilatkozatot tenni, kérjük időpontfoglalás előtt vegye fel velünk a kapcsolatot a konz.edi@mfa.gov.hu email címen.

Lehetőség van arra is, hogy a még meg nem született gyermek esetében tegyen az édesapa apai elismerő nyilatkozatot. Ilyen esetben kérjük, hogy külön e-mailben kérje a részletes információkat.


FIGYELEM! A vonatkozó magyar jogszabályi rendelkezések alapján az eljáró hatóságnak meg kell vizsgálnia, hogy a gyermek családi jogállása rendezett-e, vagyis az apai jogállás betöltött-e. Az apai elismerő nyilatkozat felvételére ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha az apai jogállás betöltetlen, azaz a magyar családjogi szabályok alapján senkit nem lehet a gyermek apjának tekinteni. A magyar jogban (Ptk. 4:98-114.§) az, hogy ki tekinthető a gyermek apjának, vélelmeken alapul, ellentétben az anyai pozícióval, ami a születés tényével egyértelműen betöltötté válik. A hatályos magyar jogban az apaság a következő sortartó vélelmeken alapulhat:

  1. az anya fennálló házassága,
  2. fennálló házasság hiányában az anya megszűnt házassága, ha a gyermek születésétől visszafelé számított 300 napon belül szűnt meg a házasság bontóper útján vagy a férj halálával,
  3. élettársak esetén emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárás
  4. apai elismerő nyilatkozat,
  5. az apaság bírósági megállapítása.

Amennyiben a jogszabályok értelmében más személyt kell a gyermek (jogi) apjának tekinteni, mint a (biológiai) apját, abban az esetben teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat NEM tehető az apaság vélelmének megdöntéséig. Az apaság vélelmét bírósági úton lehet megdönteni Magyarországon, ezáltal az apai jogállás betöltetlenné válik, majd ezt követően a biológiai apa már teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tehet. A leírt sorrendiség fontos. Az apaság vélelmének megdöntéséhez előzetesen a jogi apa nevére kell anyakönyvezni a gyermeket. A vélelem megdöntése, ill. a biológiai apa nyilatkozata után a gyermeket a biológiai apa nevére lehet anyakönyvezni.

Konzulátusunk az imént leírt tényállások esetén csupán a gyermek jogi apja nevére történő anyakönyvezésben tud eljárni, a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat rögzítésében, a biológiai apa nevére történő anyakönyvezésben, továbbá az apaság vélelmének bírósági megdöntésében nem. 


3., A kérelem benyújtására kizárólag személyesen van lehetőség, előzetes időpont foglalás alapján

Amennyiben az apai elismerő nyilatkozat megtételére önállóan kerül sor (tehát anyakönyvezéstől függetlenül), úgy időpontfoglalásnál az „Apai elismerő nyilatkozat” ügycsoportot kell kiválasztani.

Ha az apai elismerő nyilatkozatot a születés hazai anyakönyvezésére vonatkozó kérelemmel egyidejűleg kívánják megtenni, úgy kérjük, hogy „Apai elismerő nyilatkozat + születés anyakönyvezése + útlevél + FÉTÁM” ügycsoportra foglaljanak időpontot. Az időpontfoglalás módjára vonatkozóan ezen a weboldalon találnak bővebb információt. Az időpontot mindig a gyermek nevére kell foglalni. Amennyiben több gyermek ügyét intéznék, úgy kérjük, mindegyik gyermek nevére külön legyenek szívesek időpontot foglalni.


4., Az önálló apai elismerő nyilatkozat tételének feltételei:

  • mindkét szülő személyes jelenléte;
  • szülők érvényes, állampolgárságot is igazoló személyazonosításra alkalmas okmányának bemutatása (külföldi állampolgárok esetében mindig útlevél);
  • a magyar állampolgárságú szülő(k) eredeti, magyar születési anyakönyvi kivonatának bemutatása (szükség esetén előzetesen, vagy az apai elismerő nyilatkozat megtételével egyidejűleg kérheti konzuli hivatalunktól az elveszett/régebbi anyakönyvi kivonat ingyenes pótlását - részletes tájékoztatónkat erre a linkre kattintva olvashatja)
  • gyermek eredeti születési anyakönyvi kivonata – ha az nem magyar vagy angol nyelvű, akkor hiteles fordítással is ellátva (kérjük, ebben az esetben legyen szíves előzetesen megkeresni bennünket a konz.edi@mfa.gov.hu elérhetőségen);
  • eljárási díj befizetése – az eljárási díj összegéről ezen a weboldalon tud tájékozódni
  • ha az édesanya elvált családi állapotú, akkor be kell mutatni a magyar házassági anyakönyvi kivonatot, amely a válás tényét tartalmazza, vagy a magyar bíróság jogerős ítéletét a válás kimondásáról;
  • ha az anya özvegy családi állapotú, akkor be kell mutatni az elhunyt házastárs halotti anyakönyvi kivonatát.

Amennyiben az édesapa vagy az édesanya kiskorú (18 év alatti), akkor a kiskorú szülő mindkét szülőjének szintén személyesen jelen kell lennie. Az édesapának több, mint 16 évvel idősebbnek kell lennie a gyermeknél.

Mi a teendő, ha a gyermekem az Egyesült Királyságban született?

Ha a szülők nem házasok, vagy a gyermek születését követően kötöttek házasságot, és a gyermek az Egyesült Királyságban született, továbbá az Egyesült Királyságban kiállított születési anyakönyvi kivonatából (Certified copy of an entry) egyértelműen kitűnik, hogy a szülők személyére vonatkozóan a külföldi anyakönyvi hivatal előtt a szülők részéről együttes és egybehangzó bejelentés történt, tehát az ún. „Informant” rovatban mindkét szülői minőség („Father”, „Mother”) szerepel, és egyébként az apai elismerő nyilatkozat megtételének valamennyi törvényi feltétele fennáll, apaként a külföldi születési anyakönyvi kivonatban szereplő személy teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat megtétele nélkül anyakönyvezhető. (Vagyis nem kell külön időpontot foglalniuk az apai elismerő nyilatkozat megtételére, mert a nyilatkozatot kiváltja a brit születési anyakönyvi kivonat.) Ez a szabály ugyanakkor nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor az apa vagy az anya kiskorú (18 év alatti), vagy 14. életévet betöltött gyermekre tesz az apa elismerő nyilatkozatot.

 

Amennyiben az apai elsimerő nyilatkozat megtétele a fentiek alapján nem szükséges, kérjük, hogy az ügyintézésre az oldal alján található nyilatkozatot [nemleges nyilatkozat] kitöltve szíveskedjenek magukkal hozni. A nyilatkozat aláírására az ügyintézés során, a konzuli hivatal munkatársa előtt kerül majd sor.

Letölthető nyomtatványok:

Nemleges nyilatkozat